32.rész Beszélgessünk csak

-Szóval.. Miről is beszéltetek és miért támadt ránk ez a sikló?-kérdeztem enyhén dühösen Kortot, miközben a sebét ápoltam.
-Az ő és az én szüleim régről ismerik egymást és tudják, hogy mekkora erővel rendelkezik az a kölyök, amely egy sárkány és egy sárkányvérű gyermeke, mert az bizony a te fajtádnál is erősebb!
-Eddig értem. De miért volt itt? Vagy most mi a baj?
-A felnőttek még születésünk előtt eldöntötték, hogy minket össze adnak és közös gyermekünk születik, ez után, már csak sárkányként élhetnék velük. Emellett, mivel nagyon erős Mályva én pedig egy Gnúvad vagyok, még olyan erős utóddal számoltak, amivel felül kerekedhetnek a vikingeken. Emellett ők akarnak a vezérek lenni. De ez az amit nem hagyhatok!
-Szóval nem minden sárkány tudna megélni velük...-tettem hozzá kicsit idegesen-De velünk mi lenne, akik mindkét fajhoz tartozunk?
-Na, ez a másik dolog. Választhatnánk. Örök sárkány élet, vagy a halál, amit a kettőnk gyermeke okozna.
-Hogy mi van?!?-dühömben kicsit ráütöttem a sebére....lehet erősebben, mint kellett volna.
-Áuu....Mellesleg... ezek mellett nem is szeretem a lányt, így nem maradok vele!
-Rendben. De ellene mit tudunk tenni? Ahogy láttam fülig beléd zúgott.
-Mint egykoron valaki más is, igaz?- vetett rám egy pimasz mosolyt.
-Ne feledd, most az én kezeim között vagy!-ezzel a mondatommal megnyomtam a sebét, hogy érezze, nem viccből mondtam ezt. 
-Nem gondolod... hogy kicsit...pszichopata vagy?
-Nem, miután majdnem megölt a csaj akit hozzád akartak adni, aki mellesleg egy SÁRKÁNY....
Egy szép szemforgatással megköszönte az egészet. Amikor felálltam, hogy menjek vissza húzott, de olyan hirtelen erővel, hogy rá estem. Mélyen szép szemeibe néztem és ő is az én szemeimbe. Csak bámultuk így egymást pár percig, majd jobban magára húzott, átkarolt és megcsókolt.
-Annyira hiányoztál életem szerelme.-súgta a fülembe, majd újra megcsókolt.
A meglepődéstől és a hirtelen jött örömtől szinte levegőt is alig kaptam... a mozgással még nagyobb gondok voltak. Újonnan megcsókolt. Csak ültem az ölében és bámultam, mikor arra eszméltem, hogy egy könnycseppet törölt le az arcomról.
-Ugye nincs semmi baj? Nem szabad sírni!
-Ezek csak örömkönnyek. őrülök, hogy újra itt vagy velem.
Ezután az ölében ültem és hozzá bújva valószínűleg elaludtam, mivel csak annyit vettem észre, hogy felszisszen. Mire észbe kaptam enyhén forrani kezdett a bőröm. Hát igen... Ez van, ha kezdek emberként kihűlni. Felpattantam az öléből és bocsánatért esedezve futkostam fel-alá. Szerencsémre nem haragudott meg... csak kicsit megpirult a nadrágja... [Hm... :3 xD]