Oldalak

2015. december 31., csütörtök

25. rész Javaslat

Nagy nehezen sikerült Hablatyot lekotornom Kortról.Vagy tíz percembe telt,míg először szóba(kiabálva), majd erőmet bevetve lehámoztam erősen szorító karjait szerencsétlen nyakáról.
Elgondolkodtam kicsit azon is, hogy rá hagyom Hablatyra, de úgy véltem, nem örülnének a falubéli felnőttek, ha a gyermekeik példaképe és egyben a falu törzsfője egy "gyilkos" lenne (bár megérdemelné Kort néha a halált...).
A sikeres "hadművelet" után arra jutottam, hogy jobb, ha mindent (ami számomra most fontos) megbeszélek vele.Először azokra a témákra gondoltam, amik engem érintenek.Aztán inkább a falu ügyeit vettem előre.Majd úgy döntöttem, hogy ami először eszembe jut azt mondom, nem komplikálom túl.
Megszorítottam a karját és magammal ráncigáltam.
-Ugye tudod, hogy jobb lesz, ha sürgősen eltűnsz, mielőtt Hablaty kikaparja a szemed!
-Tudom, de ezt miért kellett?Nem is hajtottam rá arra a csajra. Ugye tudod, hogy  ő egy alakváltoztató angyal? Bármilyen állattá át tud változni és tudja a képességét használni ellenünk is, annak ellenére, hogy mi észrevehetünk egy átverőt.Gyászdal volt, amikor velem szemben állt, lebénított, majd úgy állította be a helyzetet, hogy úgy tűnjön, hogy én vagyok a rossz.
-És szerinted vagyok én olyan hülye, hogy ezt el higgyem neked???!?!?!?Nem tudsz befolyásolni. Most szerintem viszont tűnj el, mert jön Hablaty és nem hiszem, hogy vissza tudnám tartani.Túl sok erőm ment el az ANYÁDDAL való harcban.
Mikor befejeztem a mondandóm fogta magát és felszállt.De előtte még (teljesen váratlanul) megpuszilta az arcom.Épp időben szállt fel.
-Hagytad elmenni???-kért számon
-Látom édesapád viselkedését örökölted.
-Sajnálom, de nagyon felidegesített. Hogy tehette ezt?????!!!?!?
-Nem tudta, hogy a testvéred.
-Én nem csak arra gondolok. Hogy csalhatott meg téged? Az egyik legjobb barátom vagy és tudom, hogy te nem ezt érdemled.
-Köszi-mosolyogtam rá- éreztem, hogy nem lesz hosszú éltű kapcsolat. De mindegy. Jobb, ha folytatjuk a munkát. Hol segítsek?
-Besegítenél kicsit Bélhangosnak?
-Persze...ha el magyarázzátok, hogy mit és hogy csináljak-nevettem fel.
-Oké, de nem kovács munka, ne aggódj nem kovács munka.Azt nem bíznám rád-bökött oldalba.
-Héé!
-Bocsi-nevetett
-Igazából semmi gond, mert igazad van.....én sem bíznám magamra-nevettem-Na, de mi lenne a munkám?
-Remélem szeretsz takarítani.A Nagy terem "kicsit" poros.-kacagott fel.
-Ami azt illeti...el leszek.-csatlakoztam hozzá.-Na..szóval akkor mindent takarítsak?Asztalokat, székeket, padlót, falakat,mindent,amit csak ott találok?
-Nagyjából igen.Csak a festményeket ne, mert nagyon könnyen tönkre tudnak menni...
-Rendben.
Neki is láttam.Mikor bementem, megláttam, hogy mekkora kupit csináltak a sárkányok.Akkor eldöntöttem (mindenki helyett), hogy többet ide sárkányok be nem fognak lépni!Először felállítottam az eldőlt székeket.Majd elkezdtem leporolni(pókhálótlanítani) a falakat.Ez durván 2-3 órámba fájt.Ezután vettem ki egy kis pihenőt, ittam és ettem egy kis falat kenyeret.
A pihenő után (ami nem annyira megérdemelt volt, mint hiszitek, mert még mindig akkora kosz volt, hogy rossz volt abban a légtérben lenni) neki álltam letörölgetni a székeket, asztalokat, sőt még a tűzrakó helyeket is kitisztítottam és újra gyújtottam.Megint csak hosszú idő telt el (talán 1 óra), de nem adtam fel. Kezdett már-már kulturáltan kinézni.Rászedtem magam, hogy söpörjek össze.Hát szerintem nem kell mondanom, hogy 2 mekkora kupac szemét gyűlt össze...Itt szerintem vagy 5 évtizede nem takarítottak.Na, de mindegy, nem a véleményem a fontos, hanem az ami történt...nem mintha olyan sok dolog történne takarítás közben.Megint csak ittam egy keveset, mert már nagyon kiszáradtam,aztán felmostam.Ennyi vizet még életemben nem használtam el felmosásra...Pedig régen otthon mindig én mostam fel, mióta megtanultam, hogy hogyan kell. 
Kivittem a szemetet(van egy jó kis szemét lerakó gödör, ha már itt semmi sem káros a természetre) és kiszellőztettem.Utoljára hagytam a családi festményeket, mert nagyon könnyen sérülnek és nem tudná újra festeni őket Kübli.Nagyon óvatosan sikerült ezeket is leporolnom.
Ezalatt a hosszú takarítás alatt még időm is volt gondolkodni.Mikor arra a szerencsétlen idiótára gondoltam mindig összeszorult a szívem, sírhatnékom támadt.Pár órája ment el de nagyon hiányzik, bármennyire is utálom.
Ha jól emlékszem az eddig eltelt időben (mióta ismerem) csak 1x gondoltam így rá és csak most tudatosult bennem hogy érzek iránta.....Lehet...de nem vagyok benne biztos.Talán csak a mostanában történtek miatt érzek így.Vagy csak a baráti hiány (ha van ilyen szó) váltja ki belőlem.
Eközben körbenéztem a termen és azt láttam, hogy végre tiszta.
Elindultam Hablatyhoz, hogy elújságoljam neki a hírt miszerint végeztem a takarítással.

Visszatértem!!

 És most mondhatja rám kedves PaLa barátom (remélem mondhatom barátomnak), hogy ne legyek már én is Terminátor! :D
Igen, vissza tértem és most már tényleg folytatom, ahogy tudom. Írom a részeket, készülök nektek több játékkal is (ha sikerül). :) Ne feledjétek....




Sohase add fel!!!! :) ;) <3